Michelangelo Mózese

Műveld a csodát, ne magyarázd - szól Nagy László örök érvényű mondata.
A Róma által kínált csodákat el is kell fogadni, meg is kell találni, és el kell hozzájuk zarándokolni. Utóbbi útjaink során nemhogy sorban állnunk nem kellett, turistákkal is alig találkoztunk. A Colosseum óta olyan helyeken járunk, ahol a városba csak egy-két, szerencsés esetben három napra érkezők már nem jutnak el. A kötelező Vatikán, Forum Romanum és Coloseum hármas körén kívül nincs már idejük Róma megszámlálhatatlan csodájára - nem úgy, mint nekünk. 
Ma délután Michelangelo Mózesével találkozunk, a lángelme újabb világhírű örökével, aki nem messze a Piazza Veneziától, a városközpontban, mégis a frekventált helyszínektől félreesően, a San Pietro in Vincoli templomban fogad bennünket. A vincoli, azaz lánc elnevezés arra utal, hogy itt őrzik Szent Péter láncának egy darabját ereklyeként. A remekmű Mózes, eredetileg a San Pietro bazilikába szánva, II.Gyula pápa síremlékének készült. 
A drámai erejű férfi alakot  Michelangelo olyan pompásan dolgozta ki, hogy az ember már arra a képtelenségre gondol, hogy kezében a véső ecsetté változott.
Mózes ruházata, köntösének redői gyönyörűen kimunkáltak, izmos karja, csontos és inas keze bámulatosan szép és tökéletes, nemkülönben a lábszára, a térde s a hozzáillő lábbeliből kilátszó lábfeje. Minden részlete annyira hibátlan és élethű, hogy - a leírások szerint - Michelangelo a mű elkészültekor, állítólag a szobor térdére ütött kalapácsával, arra szólítva Mózest, hogy álljon fel.

Michelangelo, a reneszánsz polihisztor - a szobrász, a festő, az építész, a lírikus - az alkotást carrarai márványból faragta. Honnan ered ez a zseni és zsenialitás, honnan ered ez az óriási erő, kifejezőkészség? Honnan ered ez a torkot, szívet összeszorító hatás, ami a szobraiból árad?  
Irving Stone így ír erről a Mesterről szóló regényében. "A toszkán ember olyan gyönyörűséggel nézi a követ, mint más a kedvesét. Etruszk őseik ideje óta fejtették a környező hegyekben a márványt, és hordták ökrös szekérrel a földjeikre, hogy ott feldarabolják, szegleteit kifaragják, és házat, palotát, vagy templomot építsenek belőle. A kő volt a toszkán föld egyik legdrágább gyümölcse. Gyerekkoruktól fogva ismerték a tapintását, a szagát, külső héjának és belső "húsának" zamatját. Tudták, hogyan hat rá a forró napsütés, a szakadó eső, a telihold fénye, és a jeges tramontana. Másfél ezer év óta munkálták a pietra serenát, a "derűs követ", és a város, amit építettek belőle élő szépséggel lélegzett körülöttük." Ilyen hatások között nőtt fel, ezt a látványt és tudást szívta magába, de egyedül ő lett halhatatlan. Ő, Michelangelo.
Itt állunk most az élő szépséggel és erővel lélegző szobra előtt, és arra gondolok, mi már por és hamu leszünk, amikor a Pietá, Ádám a Sixtusi-kápolna mennyezetén és Mózes még mindig létezik. Mindörökké.

Nincsenek megjegyzések: