Róma színei

Hogy milyen is Róma?
Hányszor fogalmazhatták meg, írhatták már le előttem?! 
Mégis, az utazásunk története nem hasonlít senki máséhoz, hiszen a kettőnk szívén, lelkén, szemén szűrődik át minden élmény, a Rómában eltöltött hat nap minden pillanata. Ez az útinapló a mi Római Vakációnk írásba foglalt emléke.
Róma színei olyanok, mint egy doboz olvadt zsírkréta, egy marék gioconda. Csillogó kék, örökzöld, de leginkább is ragyogó terrakotta, annak valamennyi varázslatos árnyalatával.
Látni kell, mert Róma valóban az Örök Város!

2012. október 13. szombat

Andiamo - induljunk hát Rómába!
Éppen ma, amikor 14 hónaposak lettünk, repülünk Itália fővárosába. Mindketten tudjuk ennek a jelentőségét, bár a Wizz Air intézte így. Kora nyáron, amikor felmerült bennem az ötlet, menjünk el ősszel Rómázni, és elkezdtem repülőjegyet nézegetni, mindent mérlegelve és összevetve erre a napra esett a választás. Október 13-tól 19-ig, azaz hat teljes napig Rómában fogunk élni! Két héttel később le is foglaltuk a jegyeket, mert a forint erődösödése miatt még kedvezőbb lett az ár: ketten egy feladott bőrönddel fejenként 19000 Ft-ért 1 óra 45 perc alatt álmaink városában leszünk!
Kedvesem, Vacsi járt már ott 18 évvel ezelőtt, de én még soha. Kettőnknek az álom tehát nem ugyanarról szólt, számára az újra eljutást jelentette, számomra pedig a megvalósulást, Az azonban biztos, hogy mindketten gyermeki örömmel vártuk az utazást, hiszen együtt a szerelem városába menni... ennél jobbat elképzelni sem lehet.
Már csak egy megfelelő szállást kellett találni. Tudtam, mit szeretnék: egy kis apartmanlakást minél közelebb a belvároshoz, de legalább olyan helyen, ahonnan könnyen be lehet jutni, és persze jó áron. A várost egyáltalán nem ismertem, nem úgy mint Párizst, ahol 2010-ben jártam. Ott rögtön tudtam, hol keressek szállást, és találtam is a Louvre közelében. Most csak ízlelgettem a kerületek neveit, nézegettem az ügynökségek oldalain, hol is lakjunk. A Vatikánban, egy kis lakásban, aminek gyönyörű terasza is van? Vagy a Trasteverén egy modern bútorokkal berendezett erkélyes apartmanban? Végül rátaláltam az igazira a Rental in Rome oldalán. Megdobbant a szívem, amikor megláttam a képeket, megnéztem a térképet és kikalkuláltam az árat. Ez lesz az!
Az Orso Loft Studio, ez a két személyes kis apartman egy több száz éves ház földszintjén várt ránk egy igazi római utcácska, a Via dell Orso ölelésében, csupán 5 percre a Piazza Navonától, a Teverétől és a Pantheontól. Az ára pedig 75 euro éjszakánként. A biztonság kedvéért még átnéztem jó pár szállást kínáló oldalt, de nála jobbat nem találtam. Pár email váltás után, amit tesztelés gyanánt küldtem, megbizonyosodtam arról is, hogy megbízhatóak és segítőkészek, mert Marco minden kérdésemre gyorsan és kedvesen válaszolt. Június elején a 20% előleg átutalásával lefoglaltuk a szállásunkat is.
Az idő gyorsan szállt egy kis nyaralással és nagyon sok munkával. Úgy tűnt, hogy csak párat aludtunk, és el is jött a nagy nap. Ma este repülünk Rómába! A gépünk 20 órakor indul, még van időnk bepakolni, elintézni pár dolgot. Vigyázzunk, ne maradjon itthon semmi, ami fontos! Repülőjegyek, pénz, térkép és útikönyvek, de a leglényegesebb, hogy magunkat mindenképpen elvigyük!
Izgatott boldogsággal készülődünk, hiszen mindketten imádunk utazni, repülni, együtt pedig még inkább. Korán kiérünk a reptérre, ahová Liza és István visznek ki. Még fel sem szállt velünk a gép, mégis úgy érezzük, hogy megkezdődött egy felejthetetlen utazás!
A gépünk pontosan indul, hamar elszáll az idő repülés közben, és ahogy ereszkedni kezdünk, meglátjuk Róma fényeit. Ott csillog az Örök Város alattunk, és gyönyörű! 21:35-kor landolunk, a csomagunkhoz is hamar hozzájutunk. A késői érkezés miatt még otthonról taxit rendeltem, és nagyon várom, hogy egy táblán a nevemmel kint várjon a csarnokban a sofőr. Filmre, de legalább fotóra illő jelenet lenne. Sok táblás ember várakozik, de egyik sem ránk vár. Lehet, hogy azért, mert korábban érkeztünk? Felhívom a telefonomba elmentett számot, és egy kis angol párbeszéd után, biztosítanak, hogy azonnal küldik értünk a taxist. Két percen belül meg is érkezik. Magas, öltönyös, jóképű fickó, aki elkapja a kézipoggyászomat, és öles léptekkel megindul előttünk. Olyan gyors, hogy csak loholunk utána, nehogy eltévesszük szem elől. Ő hátra se néz, csak viszi a sötét reptéri parkoló felé a csomagomat. Ismét filmbéli jelenet, de nem a jobbik fajtából, bizonytalan érzés fut át rajtunk. Szerencsére az autóhoz érünk, egy Mercedes kisbuszhoz, amiben csak mi ketten utazunk. A rossz érzés elszáll, amikor a sofőr bemondja az apartmanunk címét, aztán többet nem is szól hozzánk egy szót sem egész úton. Nahát, elsőre egy majdnem néma olasszal találkozunk! Robogunk az autópályán Róma felé, nem telik el fél óra, és a következő kanyarban meglátjuk az első ókori romokat és körülöttük azokat a csodás, magas törzsű, tányér alakú fenyőket. 
Ó, megérkeztünk Rómába, tényleg itt vagyunk!!!
A taxi a belvárosba ér, ördögi ügyességgel kanyarog a szűk sikátorokban, majd befordul a Via dell Orsora, ahol az egyik ristorante teraszának asztalairól majdnem lesöpri a boros poharakat és pizzákat, de az ott ülők csak nevetnek ezen. Gyors fizetés és elköszönés után becsöngetünk az 1-es kaputelefonon, a kapu berregéssel nyílik ki előttünk, és a folyosó végén ott várnak a háziak. Ők nem beszélnek angolul, mi nem beszélünk olaszul, mégis megértjük egymást. Megmutatják a lakást, átadják a kulcsokat, amiket a távozásunkkor csak dobjuk be majd a 10-es számú postaládába. Teljes a bizalom tehát. Majd két távirányítót mutatnak, az egyik a légkondicionálóé, a másik funkcióját azonban nem értjük. Egy fehér, harmonikás motoros redőnyt működtet, ami a fakazettás üveg mennyezet teljes területére húzódik ki. Igazán figyelmes gesztus, de nem lesz rá szükségünk, szeretünk fényben felébredni. Ők viszont csak sokat sejtetően mosolyognak. Arrivederci, köszönünk el egymástól, és kettesben maradunk ebben a kedves, kényelmes, római kis lakásban.
Ki se pakolunk, sietünk körülnézni, sétálni egy kicsit, hogy római levegőt szívjunk. Festina tarde - lassan siess - mondja az olasz, és annyira sokatmondó ez a szóösszetétel! Mi is lassan sietünk most, első utunk a Tevere partjára vezet a római éjszakában, ahol a háttérben ott fénylik a Szent Péter bazilika kupolája. Aztán elsétálunk a Piazza Navonára, Róma egyik legszebb terére, ami közelsége miatt meghatározó pontja lesz az itt töltött napjainknak. Most csak ízelítőt veszünk a hangulatából, késő este is pezsgő életéből. A terrakotta falú házak övezte téren a három szökőkút közül a Fontana di Nettuno előtt készül az első fotó, melynek fő alakja Neptun, Bernini  alkotása. Az álom valóra vált, megérkeztünk!
Buona notte Roma!

2012. október 14. vasárnap

Kipihenve ébredünk 9:13-kor. Ahogy még az ágyban fekve felnézünk a mennyezetre, ami elé este nem húztuk el a redőnyt, meglátjuk. Igen, meglátjuk, hogy a kazettás üveg mennyezetünk tulajdonképpen a felettünk lévő terasz padlója! Látjuk alulról a terasz bútorait, a virágládákat, a ház terrakotta falát, a mellette lévő fát, és a kék égen úszó felhőket! Ez aztán az álmennyezet! Fantasztikus kis lakást találtunk, éppen nekünk valót! Jót nevetünk azon, hogy este olyanok lehettünk, mint egy kivilágított akvárium. Miben is úsztunk lefekvés után? Mindenesetre úgy döntünk, hogy ezentúl behúzzuk éjszakára a redőnyt. 
Elindulunk napsütésben is felfedezni Rómát. Ujjongok örömömben minden egyes sarok után, ahogy feltárul a következő utcarészlet. Róma belvárosában nincs járda, bazalt kockakövek burkolják az utcákat, és zavartalanul sétálnak a járókelők az autók között. A házak a kis tereket szabálytalan szögben szegélyezik, mégis valami leírhatatlanul bájos szabályosság a végeredmény. És a színek! A házak vakolt falai sugározzák a magukba szívott napfényt. 
A Piazza Navonára érünk, most még csak néhány hasonlóan korán kelő turistával találkozunk, zavartalanul csodálhatjuk mi is. Meg kell állnunk, le kell ülnünk, át kell itatódnunk vele. Mert a tér olyan varázslatos, hogy megérdemel egy külön fejezetet a naplóban.

Piazza Navova

Róma egyik lenyűgöző szépségű tere a Piazza Navona. 
Alakját, formáját még az antik időkből örökölte, és őrizte meg a mai napig a belváros háztengerében. Egy ókori stadion alakult, formálódott a város évezredes történetében az olasz főváros barokk terévé. A stadiont i. sz. 86-ban Domitianus császár építtette, és 15 000 nézőt fogadott be a díszes épület. Egyik keresztényüldözés kapcsán hurcolták ide az előkelő római családból származó 13 éves Ágnest, hogy ruhátlanul álljon a világ szeme elé. Hosszú aranyhaja a szégyentől megmentette, erénye jutalmául pedig a vértanúk pálmaágát nyerte. Domitianus roskadozó stadionjában a középkor folyamán lovastornákat rendeztek, árkádjai alá pedig kézművesek, boltok és a szerelem üzletei költöztek. A téren a reneszánsz korban ünnepi felvonulásokat, karneválokat rendeztek. 1477-ben IV. Sixtus Róma legjelentősebb piacát is ide helyeztette a Capitoliumról. A keleti szegélyen álló San Giacomo - a spanyolok nemzeti temploma - előtt égették el 1520-ban Luther Márton protestáló írásait. 
Mégis Ágnes emlékét vitte diadalra a művészet. Róma legszebb barokk temploma uralkodik a stadionból alakult téren, a lány halálának helyén. A St. Agnes templom építésével Borrominit bízták meg. A hosszan elnyúló térfal közepe táján emelkedik a templom tömege, homlokzata finom homorulattal visszalép, kissé kiszélesítve, ünnepélyessé téve a Piazza Navona középső részét. A homorú homlokzat a kontraszt erejével fokozza a kupola tömeghatását, a két oldalsó torony pedig mintegy lépcsőt alkot a térfal és a kupola között, ahogy a szikrázóan kék égre feszül.
A Piazza Navona térhatásának, szépségének másik jelentős alakítója a díszkutak láncolata. A három díszkút szervesen tartozik össze. E láncolatban a közép felé fokozódó hangsúly jut érvényre. A központ felé áramló kompozíció a hosszan elnyúló teret összetartja, egységbe ötvözi. Egyetlen, középen elhelyezett kút nem uralkodnék a téren, ennek végei lebillennének. Bernini kiváló érzékkel karcsú motívumot, szinte felkiáltójelet létesített, és ezzel vonzotta a tér közepe felé a tekintetet. A déli oldalon látható a Fontana del Moro, melynek szobrait Della Porta készítette, az északi kút, a Fontana del Nettuno egy elpusztult barokk kút helyén létesült.
Mindezek és a tér templommal szemben álló színes házfalai telítik a Piazza Navonát a maguk sajátos atmoszférájával. Az éttermek teraszain, a padokon, a szökőkutak korlátain ülve csodálják az emberek a szépségét, ahogy mi is akárhányszor csak erre járunk.

Campo dei Fiori

Folytatjuk utunkat, és rövid séta után a Campo dei Fiorira (Virágmező) érünk, ahol manapság nem virágok nyílnak, mint ahogy a nevéből sejteni lehet, hanem itt van Róma leghangulatosabb piaca.
Róma a terek városa is egyben, nincs jobb, mint valamelyiken kiülni egy kávézó teraszára és bámulni a forgatagot. És persze közben espressot és capuccinot inni! Első római és egyben mennyei kávénkat a tér sarkán lévő, napfényben fürdő teraszon isszuk. Közben pedig van idő átfutni a történetét is. A ma oly életvidám tér egykor kivégzések gyászos helyszíne volt. Közepén emelkedik Giordano Bruno 1889-ben állított emlékműve. Az anyaszentegyház itt égette meg az eretneknek ítélt filozófust is 1600 február 17-én. A Campo dei Fiorira 1869-ben költöztették át a virágpiacot a közeli Piazza Navonáról. A városlakók emlékezete szerint a mai nevét is ekkor kapta a kis tér, pedig egykor valóban virágmező terült el itt. 
A virágokhoz manapság már nem sok köze van, csak két-három stand emlékeztet a piac eredetére. Viszont van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Színes tészták, szarvasgombás salsák, kimért fűszerek palettája, és persze sajt és sajt. Olyan, mint egy kisváros főtere, ahol megállt az idő. A környékbeliek naponta megfordulnak itt, mindenkit név szerint ismernek, el-elbeszélgetnek a kofákkal és egymással. Az árusoknak mindig van egy jó szavuk a turistákhoz is. Nem csak eladni akarnak. Szíves szóval kínálnak, barátságosak, kedvesek, türelmesek. Ha szeretnénk csak úgy belekóstolni valamibe, megízlelni a szemet gyönyörködtető portékájukat, nyugodtan megtehetjük. Mi is belecsöppentünk ezen a szép vasárnap délelőttön az oly sokszor hallott és olvasott, igazi jókedvű olasz életérzésbe  a Campo dei Fiorin!

Farnese, Falconieri és Trastevere

Eltelve az élményekkel és hatásokkal továbbsétálunk a Farnese Palota felé. Közben útba ejtjük a Perut, ezt a Vacsi számára oly legendás helyet is, de a redőny lehúzva, az üzlet zárva van. Szomorúan állapítjuk meg, hogy úgy tűnik bezárt az a kávézó, ahol a legjobb kávét lehetett inni Rómában. A Palazzo Farnese-t az olaszok az egyik útikönyv szerint a város négy csodája közé sorolják. Az biztos, hogy  Róma egyik legszebb, leghatalmasabb reneszánsz világi építménye. Hatalmas koszorú-párkányát és az udvart övező oszlopos folyosót Michelangelo építette. Anyaga az ókori Róma két nagyszerű építészeti emlékéből, részben a Colosseumból, részben Marcellus színházából való. Az épület 1874-től a francia nagykövetség székhelye, és az előtte lévő téren most egy nő gordonkázik. Megállva hallgatjuk, és a búgó, bársonyos zene és a reneszánsz építőművészet összeolvadásában mi is újjászületünk. 
Alig 5 percnyi sétára van innen a Római Magyar Akadémia Via Giulia-i épülete, a Falconieri Palota, ahova Vacsi 1994-ben két szobrász barátjához érkezett, és időzött itt egy hetet. Sokat mesélt azokról a napokról, erről a környékről, és most itt állunk mi ketten, kézen fogva. A Falconieri a Magyar Állam tulajdona 1927 óta, most is járnak ki ösztöndíjasok, kiállításokat rendeznek és kollégium is működik benne. Szeretnénk bejutni, fel is írják a nevünket, és biztosítanak, hogy ha holnap, vagy holnapután erre járunk, körbekísérnek bennünket az épületben.
Sétánkat a Teverén átkelve folytatjuk. Róma látképe a folyóval festményként tűnik fel előttünk, az égen úszó barokkos felhőivel. A Trastevere Róma XIII. kerülete, mégsem Angyalföldhöz, inkább Párizs Quartier Latinjéhez hasonlít, szűk sikátoraival és kanyargós, girbe-gurba, kedves  utcácskáival. Robogók és apró autók húznak el mellettünk, nem is csoda, hogy Rómában alig látni nagy autókat. Hangulatos tratoriák teraszain megannyi római és turista eszik-iszik, vagy kávézik, pörög az élet, ragyog a nap, és láthatóan mindenki örül ennek. Akármerre járunk, újabb és újabb szépségeit fedezzük fel a városnak, tele vagyunk élményekkel, pedig még csak az első napunkat töltjük itt.
A Santa Maria in Trastevere Róma legrégebbi, a III. században épült Mária temploma. Egy nyolcszögletű kút mögött emelkedik a homlokzata a XII. században készült aranymozaik képpel, amely Máriát ábrázolja tíz szent asszonnyal. 
A templom belsejében egy építészeti csodára bukkanunk. Bár gyönyörű az égbe szökő templomhajó faragott-aranyozott mennyezete és az embernagyságúnál nagyobb Jézus alakja is, mégis az egyik oldalhajó kupolájának kialakítása nyűgöz le bennünket. A kupola alsó peremén négy angyal tart egy karikát, melyről az oszlopokkal magasított felső peremen még egy szint emelkedik a boltozatig. Hosszasan csodáljuk, fotózzuk, hogy a kép visszaadja a tervezés szinte a fizikát meghazudtoló varázsát.
Ahogy visszasétálunk a következő hídon, a Teverét követő csodaszép platánsor mellett megkóstoljuk Róma első fagylaltját a Gelato di Teatro teraszán. Az olasz gasztronómiához elválaszthatatlanul kötődik a fagylaltkultúra is. Nem tölcsérben, hanem kis papír tálkákban mérik, és színes kanalakat szúrnak bele. A fagyi a tálkák nagyságától függően 2, 3, vagy 4 euroba kerül, krémes és telt. Csokis - fenyőmagos vaníliás és csokis - bazsalikomos fehér csokis párosítást kanalazgatunk, és mindegyik egy-egy ízbomba.
A jól eső gelatos pihenés után rálelünk egy Despar boltra, ahol bevásárolunk. Önellátók vagyunk, de ez cseppet sem okoz fáradtságot, sőt hozzátartozik egy vakációhoz, hogy a helyi nyersanyagokból főzzek finomakat. Ezáltal mi is rómaikká válunk, bensőségesebben éljük meg az itt töltött napokat. Nézzük, mit lehet itt venni és mennyiért? Ropogós, friss kenyeret, tejet (3,5-es, nem is lehet mást kapni), olasz - a Dolomitokból származó - vajat, szeletelt füstölt scamorzát, hajszálvékony szeletekre vágott mortadellát, spagettit, pesot, parmiggiano reggiano sajtot, olasz csokis kekszet és Vera vizet veszünk. Mindezért pedig 14,75 eurot fizetünk. Gyors fejszámolás következik: 4218 Ft-ba kerül mindez. Róma még megfizethető is, az élelmiszer olcsóbb, mint otthon! 
Ugye, ideköltözünk?

Pantheon, Trevi kút és Spanyol lépcső

A kiadós séta után jól esik egy kis uzsonna és szieszta otthon, az Orsoban, ahol valóban otthonosabban érezzük magunkat, mint egy személytelen szállodai szobában.
Róma megszámlálhatatlan látványossága, utánozhatatlan és felüdítő hangulata mégis hív és vár bennünket, elindulunk hát a Pantheon felé. A római korban épített templomok közül kétségkívül a Pantheon volt a legjelentősebb. I.e. 27-ben építették valamennyi isten tiszteletére. Milyen egyszerű ezt leírni néhány betű és szám leütésével, de ha belegondolunk, hogy egy 2039 éves épület román kori impozáns bronzkapuján készülünk éppen belépni, beleborzongunk. A méretei is elképesztőek, a rotonda, a kerek templombelső 43 m széles és ugyanennyi magas. A körkörösen épített fal, melyre a kupola nehezedik, 6 m vastag. A kupola tetején lévő kerek és szabad nyílásból megdöbbentő hatással árad be a fény. Az évezredek átépítésének nyomai ott láthatók kívülről az ívelt falain, hiszen többször is leégett és újjáépítették, mégis itt magasodik, kiállva az idő próbáját. Monumentalitása még elkísér bennünket, ahogy a Trevi kút felé sétálunk. Róma. annyi jellemzője mellett a szökőkutak városa is, szinte minden téren ott csobog a víz egy-egy díszes kútból. Nem véletlen, hogy Respighi Fontane di Roma opusában dallamokba is foglalta.
Mégis az összes közül a Trevi kút a leghíresebb. A nem utolsó sorban Anita Ekbert éjszakai fürdőzése révén Fellini Édes élet című filmjében világhírűvé vált turistalátványosság ezreket csalogat magához naponta. Nincs olyan turista, aki ne zarándokolna el ide, a kút előtti téren most is rengetegen vannak, alig férünk a széléhez. És nincs olyan turista, aki idejutva ne dobna a kút vizébe pénzt, mert a hagyomány szerint az, aki ezt megteszi, mindenképpen visszatér az Örök Városba. 2012 első felében rekordmennyiségű pénz gyűlt össze itt a La Republica cikke szerint. A Caritas segélyszervezet munkatársai összesen 540 ezer euro aprópénzt szedtek ki a gyönyörű kútból az elmúlt fél évben, amit jótékonysági célra fordítanak. Az év második felében összegyűlt összegben ott lesz majd a mi euronk is, mert bár egyikünk sem babonás, mégis bedobunk egy pénzérmét. 
Mind a ketten tudjuk már most, hogy Rómába vissza kell térnünk!
A Spanyol lépcsőhöz Róma bevásárló negyedén, először a Via dell Corson, majd a Via dell Condottin vezet az utunk. Ez utóbbi Róma legdrágább utcája, Gucci, Armani, Dolce & Gabbana, Dior üzletek sorakoznak egymás után. Európa leghosszabb, és legszélesebb kültéri lépcsője az itt található Spanyol nagykövetségről kapta a nevét. A rómaiak egyik kedvenc találkahelye 1717-ben épült, és utoljára 1995-ben újították fel. Szépsége mellett hangulata is lenyűgöző, mindig tele van helyiekkel, turistákkal, fiatalokkal, és szerelmespárokkal. Nekiindulunk a lépcsősornak mi is, amellett, hogy látni akarjuk fentről a várost, előedzésnek szánjuk, mert holnap meg szeretnénk mászni a Szent Péter Bazilika kupoláját. Magunkban számolunk felfelé, és mindketten 136 lépcsőfokot számolunk meg. Jól bírjuk, a kupola tetejére nem egészen háromszor ennyit kell majd megtennünk. Leülünk gyönyörködni Róma fényeiben, hallgatjuk közben az utcai muzsikusokat is. Ha ez a szerelmes párok találkozóhelye, itt van a mi helyünk is! Este pestos spagettit eszünk frissen reszelt parmezánnal, és beszélgetés közben végiggondoljuk a ma látottakat. Csodás nap volt!

2012. október 15. hétfő

Reggelizés közben megdördül az ég, és hamarosan felhőszakadás zúdul le. Az esőcseppek karikákat rajzolnak az üvegmennyezetünkre. Mire elkészülünk, már kék az ég, elindulunk hát a Pápa Városába, a Vatikánba, ahol az egész mai napot tölteni fogjuk.
Mire a Tevere hídjára érünk, a viharnak már nyoma sincs, az égen megint a csodás felhők úsznak, mintha csak azért tennék, hogy fotótémát kínáljanak. Az egyik szürkébb felhőből mégiscsak elered egy gyors zápor, ami elől az Angyalvár perme alá húzódunk. Pár perc után már mehetünk is tovább a tömeggel együtt, akikkel a Szent Péter tér felé tartunk.

San Pietro

Közeledünk a Szent Péter tér felé, ami maga is  építészeti csoda.
A Maderno által, 1614-ben befejezett Szent Péter bazilika homlokzat léptékhibáinak kijavítására felkért Bernini tervezte a teret. Mivel a Michelangelo által tervezett kupolára a homlokzat teljes egészében rátakart, így Bernini az ellipszis alakú térrel, melyet körként érzékelünk, és az itt felállított szökőkutakkal valamint a tér oldalán található kolonnádokkal igyekezett elvonni a figyelmet erről a hibáról. A megrendelés szerint további követelményeknek is eleget kellett tennie, így fontos szempont volt például az, hogy a pápa a tér minden pontjáról látható legyen, emellett a teret 100 ezer ember befogadására kellett alkalmassá tenni.  Az előtte lévő trapéz alakú tér szolgál arra, hogy az emberek figyelmét a kupolára irányítsa. A trapéz alaknak köszönhetően a bazilikához való közeledés kevéssé érzékelhető, tovább engedi láttatni a kupolát. Ezen építészeti megoldásoknak köszönhetően végül sikerült kijavítani az épület hibáit is és 1667-re befejeződött a több mint egy évszázadig tartó építkezés, kész lett a Szent Péter bazilika, valamint a hozzá tartozó tér is. Hosszú sor kígyózik a templom felé, mi pedig addig-addig fényképezgetünk, míg észrevétlenül beleolvadunk az elejébe. 
Olyan izgatott vagyok, mint aki egy nagy találkozásra készül. De hiszen ma - egyetlen napon találkozom Michelangelo zsenialitásának három óriási alkotásával a szobrászatban, az építészetben és a festészetben! Istenítem Michelangelot 16 éves korom óta, amikor elolvastam Irving Stone róla szóló regényes életrajzát. És most pár perc múlva belépünk a San Pietroba, Vacsi kézen fogva húz a jobb oldalsó kápolnába, és meglátjuk a Pietát!
A szobrot csodáló tömegen átfurakodva ott állunk előtte. A meghatódottságtól, a drámai hatásától elfutja a szememet a könny. 1972. május 21-én egy zavart elméjű ausztrál geológus, a magyar származású László Tóth kalapáccsal támadt a szoborra. Néhány csapással letörte Mária bal kezét, valamint az orra és az egyik szemhéja egy darabját. A szobrot a helyreállítása óta törhetetlen üvegfal és kordon védi. A távolság azonban semmit sem zavar abban, hogy érezzük azt a fantasztikus erőt, ami a két alakból árad felénk! Michelangelo 24 évesen faragta egy év alatt, 1499-ben készült el vele, ez a műve mintegy a diplomamunkája volt. Minden tudását megmutatta rajta. Mária és Krisztus élnek, dobog a szívük, és az ereikben lüktet a vér. Szótlanul állunk, nincs szó, ami kifejezhetné a gyönyörűségét!
Lassan tudunk csak elszakadni tőle, és fordulunk a főhajó felé. A Szent Péter-bazilika a római katolikus egyház első számú szentélye, a világ legnagyobb keresztény temploma. Befogadóképessége körülbelül 60 000 fő. A bazilikát Szent Péter apostol sírjára építették, belső hosszúsága 211,5 méter, magassága 132,5 méter. Alapterülete körülbelül 15 160 m², ezzel a Szent Péter-bazilika a világ egyik legnagyobb belső terével rendelkezik. A kupolát Michelangelo tervezte, egy görög kereszt alaprajzú tér fölé. Egy magas dobon álló kupolát képzelt el. Már nem érte meg a kupola felépítését, mert 1564-ben meghalt, de fennmaradt részletes terve, amely alapján követője, Giacomo della Porta kisebb változtatásokkal elkészítette a kupolát, tiszteletben tartva a nagy előd elképzeléseit. Ma ez a kupola jellemzi leginkább a székesegyházat hatalmas, 131 méteres magasságával. Olyan hatással volt a későbbi építészekre, hogy nagyon sok helyen felhasználták szerkezeti megoldásait. Nemcsak a kupola, hanem a homlokzat kivételével a székesegyház teljes körű képe is Michelangelo műve.
Érezzük kicsinységünket, ahogy alatta állunk, eltörpülünk a zsenialitás alatt. A főhajót tíz korinthoszi oszlop választja el a mellékhajóktól, közülük az apszis felé eső négy óriási pillér tartja a kupolát. Tetejét dongaboltozattal fedték be, amelyet a 18. század végén  aranyozott panelekkel borítottak. A főoltár előtt egy félkörív alakú területen, a régi bazilika padlószintjén egy fülke nyílik, ami alatt Szent Péter sírja található. Pontosan Szent Péter sírja fölött áll a bazilika főoltára, ahol csak a pápa misézhet. Az oltár fölé magasodik a bronzból készült baldachin, Bernini alkotása. Az apszis legkiemelkedőbb műalkotása Szent Péter katedrája, szintén Bernini zseniális és összetéveszthetetlen remekműve. A bazilikában számos oltárt és síremlékét állították fel, az oltárok feletti képek túlnyomó többsége vászonra készült festmények alapján készült mozaik.
Úgy érkeztünk ide, hogy felmegyünk a kupola legmagasabb pontjára, amely lifttel csak félútig érhető el, onnan 321 lépcsőfok vár ránk felfelé. Nem rettenünk el a sort álló sorstársaktól sem, a teraszról, ahova a lift repít minket, nekivágunk. Egyenként, egymás után lehet csak haladni felfelé, félúton kiérkezünk a Bazilika karzatára, és most felülről is megcsodálhatjuk a belső terét. Tovább innen egyre szűkül az út, már a kupolában vagyunk. Érezni, hogy elértük azt a pontját, ahonnan befelé ível, mert a folyosó külső és belső fala is befelé dől, míg mi egyenesen állunk. Olyan, mintha egy elvarázsolt kastélyban lennénk. Fülledt a levegő, de szerencsére néha egy-egy ablakhoz érünk, ahonnan beszűrődik a fény, és a párkányán meg is lehet kicsit pihenni.
Aztán kiérünk a kupola legtetején körbefutó párkányra, és egymásra nézve, azt mondjuk, ezért érdemes volt. Mert alattunk ott van egész Róma 360 fokban! A bazilika épületének tetejét látjuk közelebb a bejárat feletti szoborsorral. Aztán a Szent Péter tér oszlopokkal ívelt ellipszisét, távolabb az Angyalvárat a Tevere partján...,
és ha nagyon figyelmesen nézzük, még a házunkat is a Via dell Orsoban! Ez valóságos csoda!
Miután kigyönyörködtük magunkat, elindulunk, a 321 lépcsőfok  pontosan ugyanannyi lefelé is, mint felfelé. Elfáradva érünk ki a bazilika tetejére, ahonnan a lift indul.
És itt, pontosan itt fent egy büfét találunk, ahol frissítőt és kávét lehet venni. Hogy Szent Péter mindenre gondol?! Una espresso e capuccino, prego. Műanyag pohárba kapjuk a szokásos párosításunkat, és leülünk vele egy kis kávészünetre a San Pietro napos tetejére, miközben a kupolát nézzük, ahonnan éppen most érkeztünk. Belekóstolunk a kávénkba. Mmm, de finom! Soha rosszabbat nekünk! Mennyei kávé mennyei helyen! Szürcsölés és kortyolgatás közben Michelangelo mesterművét, a kupolát nézzük, ami önnön nagyságának tudatában tör az ég felé, körülötte több rétegben habos fehér felhők tornyosodnak, és szürkébbek úsznak el.
Vacsi megszólal - azt ott a kumulusz. Ez pedig itt a Rémusz - felelem.
A San Pietro tetején, ég és föld között, boldogok vagyunk.

A Pietá

Leszállva a fellegekből lehetetlen úgy továbbindulnunk, hogy ne vessünk még egy pillantást a Pietára, a szobrászművészet, de az egyetemes művészet és az emberi teljesítőképesség legnagyobb csodájára.
Lépjünk most közelebb hozzá lélekben, járjuk körül, érintsük meg, hogy megérinthessen, magával emelhessen, megtisztíthasson ez a sugárzó, a belelehelt élettől melegen ragyogó remekmű!


És olvassuk el Irving Stone regényéből, hogyan keltette életre Michelangelo.
A hírnök lelkendezve rontott a szobába: Éppen most rakták ki a hajóról! Pontosan az a méret, ami keres - szélessége hét láb, magassága hat, mélysége három, Carrarából érkezett. Michelangelo rohant a kikötőbe. A márvány csakugyan ott állt a napon, ragyogva, hófehéren. A bányászok az egyik hegycsúcsról fejtették, megállta a kalapács és vízpróbát, tömör volt és finom szemcséjű... Másnap hajnal előtt visszament a Tevere partjára, hogy a kelő nap első sugaraiban is lássa a tömbjét. A márvány áttetszővé vált, mint a rózsaszín alabástrom, a korai napsugarak se likacsokat, se csomót, repedést nem lepleztek le a belsejében. A Pietá tömb, amit keresett, itt van!
János evangéliumának 19:38-40, versében ezt olvasta:
"Ezek után pedig kéré Pilátust az Arimatheabeli József, hogy a Jézus testét levenné, melyet Pilátus megengedett. Elmené azért, és levevé a Jézus testét."
Az Írás szerint a keresztlevél tanúi Mária és Mária testvérnénje, Mária Magdolna, János, Arimatheabeli József és Nikodémus voltak. De hiába lapozta fel az idevonatkozó lapokat, olyan jelentet nem talált, amikor Mária csak egy pillanatig is egyedül van a kiszenvedett Jézussal. Dell'Arca bolognai Lamentatioján is a siratók egész sokasága veszi körül - az anya életének ezt a legjelentősebb pillanatát a kesergő nézők maguknak ragadják el.
Az ő Pietája más lesz.
Máriának egyedül kell lennie a fiával. Olyan mélységesen egyedül, mintha a mindenségben csak ők ketten volnának. De melyik pillanatot válassza ki? Mikor lehettek tanúk nélkül? Talán, amikor Arimatheai József Pilátusnál járt, hogy Krisztus testének kiadatását kérje, Nikodémus a mirhából és aloéból készült kenetet keverte, a többiek pedig hazamentek, hogy otthon gyászoljanak?
Ő úgy akarta megteremteni a maga Pietáját, hogy a keresztlevél bibliai tanúi helyett azok éljék át Mária fájdalmát, akik a szobrot nézik majd a kápolnában. Angyalokról, dicsfényről pedig szó sem lehet. Két ember lesz a szobron - Isten két kiválasztottja. 
Mária nagyon közel volt a szívéhez, most a szenvedő anyát látta, aki halott fiát tartja az ölében. Ha Jézus később feltámadt is, ebben a pillanatban valóban halott, és arcára van írva a kereszten kiállott szenvedés. De csak Mária érzéseit fejezheti ki, Jézus élettelen, teljesen passzív lesz. Minden emberi érzés Máriába sűrűsödik, és ez így van jól.
Szinte pihenés volt, amikor a kivitel problémáival foglalkozott. Hogy fektethet Mária ölébe egy életnagyságú férfialakot anélkül, hogy az elhelyezés ügyetlen, suta ne legyen? Mária finom alkatú, majdnem törékeny asszonyalak, és mégis olyan biztosan kell tartania halott fiát, mint ahogy anya a kisgyermekét tartja.
Nehéz volt a probléma, és tudta, csak rajzban keresheti a megoldást, rajzolnia kell - vázlatot, részletes tervet, százat meg százat, amíg az igazi megoldáshoz eljut. Az agyában tolongó gondolatokat képekre kellett váltania. Amit a papiroson látott maga előtt, az közelebb volt ahhoz, amit érzett. 
Most értette meg, hogy a ruha redőzetének szerkezeti jelentősége lehet és a drapéria anatómiáját kezdte tanulmányozni. Sőt, ennél többet is tett: agyagból megmintázott egy életnagyságú nőalakot, aztán a rőfösnél sok-sok rőfnyi olcsó kelmét vásárolt, vízbe mártotta, és egyenletesen bekente iszappal,majd elrendezte az agyagfigurán úgy, hogy minden redő szervesen hozzátartozzék. A köpeny úgy árad el Madonna térdein, hogy ölét tömegében kiszélesítse. Így a törékeny nőalak megbírja a keresztben fekvő férfitest súlyát, és a drapéria vonalainak örvénylése érezteti az anya vívódását. Mikor az agyagmintán megszáradt a szövet, jól láthatta, mit kell még igazítania rajta. Idenézz! - mondta Argientonak - Ha a ruha redőit jól rendezed el, a testtartást, mozdulatot hangsúlyozhatod, és gazdagabbá teheted vele. A drapéria is élő lesz, mint maga a test.
Mária kialakítása körül egészen más problémák adódtak. Michelangelo nem tudta ötvenegy-néhány évesnek elképzelni Máriát, érezte, hogy nem lehet öreg és ráncos arcú, munkában és bánkódásban megtört asszony. Az ő lelkében a Szűzanya képe édesanyja emlékével olvadt össze, és örökre fiatal maradt. Sok heti kemény munkájába került a két alak össze-komponálása. A finom alkatú fiatal Mária aki mégis biztosan tarja ölében férfivá érett, még a halálában is erős testű Jézust. Tudta, hogy van ilyen halott - a Santo Spirito hullakamrájában a saját szemével látott egyet. 
Razjban fokról fokra megközelítette az elgondolt kompozíciót, vázlatait meg sem kellett néznie, nyugodtan rébízhatta magát hajszálpontos emlékezetére. Áttérhetett a háromdimenziós agyagmintára. Ott szabadon formálhatja a kifejezést, mert ha valamit jobban ki akar emelni, hozzáad vagy elvesz az anyagból. Az agyag után jöhet a viasz, ami tapintásra hasonló a márványhoz, és éppen olyan áttetsző. Mind a három előkészítő munkát megbecsülte, és mindig az anyag természetéhez igazodott. Rajzaiban volt valami a bőr textúrájának érdességéből. Az agyag plasztikus formálásával a hűs puhaságát, bőr alatti mozgását éreztette, és amikor a viaszt gyúrta, az emberi test felületének rugalmasságát igyekezett visszaadni. De a kész minták mindegyike csak kiindulópont volt.
Mikor faragni kezdett, az addig visszaszorított teremtő energia felszabadult benne, a nagyon is aprólékosan, gondosan kialakított agyag- és viaszfigurák kitörlődtek emlékezetéből, és nem fenyegette a veszedelem, hogy a szobra a modell egyszerű felnagyítása lesz. Tudta, érezte, hogy az ihlet csak a márványból belsejéből jöhet. Amikor rajzol, vagy mintáz, akkor gondolkodik. De a faragás - cselekvés.
A Pietához készített tollrajzokon vonalkázással megjelölte azokat a részeket, ahol majd el kell távolítani a tömbről a fölösleges márványt. De mikor kezébe vette a vésőt, kalapácsot, terhesnek érezte ezt a nagyoló munkát, alig várta a pillanatot, amikor a kőbe teremtett alak előbukkan, a márvány megéled és szól hozzá. Ha már elkészült a szobor, az élet lüktetése belülről kifelé árad - az alakból a térbe. De most, a kezdet pillanatában fordítva van: most olyan erőnek kell működni, amely beszívja a teret, és a szobrász minden figyelmét, látását a márvány belseje felé vonzza. Azért választott ilyen hatalmas méretű tömböt, hogy ezúttal bővében legyen az anyagnak, a legkisebb formát se kelljen összeszorítania.
A Madonna fejének bal oldalán verte először a kőbe a vésőt, és onnan lefelé haladt tovább, háta mögött az egyenletes északi világítással. Mennél előbbre haladt, annál merészebben kellett a köbe hatolnia, hogy a főbb körvonalakra rátaláljon. Mária feje a kendő súlya alatt előrehajlik, és ezzel a néző figyelmét a keresztben fekvő testre irányítja. A köpeny redővonalai a Madonna jobb keze felé vezetnek, és Krisztus arcának vonásaihoz: a szeme csukva, mintha mélyen aludna, orra egyenes, de nem keskeny, bőre feszes, fényes,bajusza és finoman göndörödő szakálla puha szálú, szája elgyötört. 
Ahogy Mária halott fiára letekint, abból a nézők megértik, hogy nemcsak ezt az egyet, de minden anya fiát mélységesen szánja, bánata azokhoz is szól. És leolvashatják arcáról a néma kétségbeesést: mit tehettem volna, hogy megmentsem? Azt is érezniük kell, hogyha fia holttestének terhe mégolyan súlyos is, a szívére nehezedő fájdalom százszorta súlyosabb.
Merészség volt már az is, hogy két életnagyságú alakot formázott össze egy szoborban, A felnőtt férfi testét egy asszony ölébe fektetni pedig valósággal forradalmi újítás. De az elgondolás az első pillanattól fogva szakított minden szobrászi hagyománnyal. A Pietá kompozíciójában egybe forrasztotta az emberi test szépségét és a lélek halhatatlanságát. A halál gondolatát messzire űzte a maga két alakjától, mélységes nyugalomba ágyazta őket. Az emberi szépség éppen olyan szent lehet, mint a fájdalom, és ugyanakkor felemelő.
Rá kell bírnia a márványt, hogy ezt kifejezze, sőt még ezen túl is sok mindent. Minél tragikusabb a vég, annál fontosabb, hogy Mária és Jézus szépségben érjék meg. Ezt a szépséget a szeplőtelen fehér márványból az ő szerelme, odaadása fogja előhívni.
Lázasan dolgozott, mindennap hajnaltól estig, aztán végigesett az ágyán,mint a halott, ruhástul, vacsora nélkül és éjfélig aludt. Akkor megfrissültem ébredt, agya csak úgy forrt a szobrászi ötletektől, alig várta, hogy folytathassa a munkát. Gyorsan haladt, kifaragta Mária köpenyének öblös redőit, aztán Krisztus két lábát - a belsőt, hogy elölről is látni lehessen, térdben megemelte.
Lélekkel kellett áthatnia a márványt, de neki még a vallásos témában is az ember volt a fontos, hogy élő legyen minden izma, idegszála, csontja, bőre, haja, szeme. Az emberi erő megtestesítése adja a szobor monumentalitását. Vallásos érzelmét a két alak emelkedett szépségébe adta bele. Nem próbálta Krisztust Istennek ábrázolni - talán nem s tudta volna -, csak fokozottan emberinek. Lassan kibontakozott Mária finom vonalú feje is. Arcán a firenzei szótlan, halovány szüzek vonásaival. Felragyogott a fenség a vonásokból, úgy látta, sikerült a tapintható formák gazdagságával éreztetnie az odaadást, szeretetet, amit a márványnak szentelt hosszú hónapokon keresztül. 
A téli fagyban meghűlt, ágyba döntötte a láz.  Dolgozni persze nem tudott, nem is számlálta hány napig. Szerencsére már csak a csiszolás volt hátra, faragáshoz most nem is lett volna ereje. De tudta, hogy a csiszolás sem lesz kis munka, ha azt akarja, hogy a Pietá a legmelegebb, legbársonyosabb fénnyel ragyogjon, ami a márványtól telik. Az első szép napon átment a Trasteverére, és megvette a nagy csomó tajtékkövet. Kalapáccsal széttörte a darabokat, hogy a sima felületeket kikeresse, és a hosszú, selymes kristályszálakkal csiszolni kezdte a Madonna köpenyének szélesebb felületeit és Krisztus mellkasát, lábát. Lassan dolgozott, végtelen gonddal, türelemmel, hosszú napokon, heteken át. Aztán amikor élesebb darabokra volt szüksége, vésővel hasította a tajtékkövet, és megfelelő formájúra faragta, hogy behatolhasson a kisebb köpenyredők, meg a hajfürtök, körmök körüli keskeny árkokba. Végül nyílhegy-forma szilánkokkal az orrcimpákat is fényesre csiszolta. 
Szegényes szobája kápolnává változott a hófehér márvány áttetsző ragyogásában...
A Francia Királyok kápolnájába való szállításhoz vagy fél tucat vastag takarót csavartak a szoborra, aztán hangos  hahózás közepette felemelték a deszkaállványról - nyolcan vitték a szalmával kibélelt ócska kocsira és lekötözték. Michelangelo mögöttük lépdelt, és a kocsi hátulját tartotta szemmel. Amikor a Szent Péter templomhoz értek, megállapította, hogy az még jobban megdőlt, mióta utoljára látta. Olyan siralmas állapotban van, hogy talán nem is lehet már restaurálni. Feltolakodott benne a gondolat, hogy szépséges Pietáját olyan templomba állítja, amely akármelyik pillanatban összedőlhet. Már rémképeket látott... négykézláb mászkál, hogy a szobor darabjait összekeresse, de aztán eszébe jutott, hogy Sangallo szerint helyre lehet állítani, látta is építész barátja terveit. A markos legények felemelték a márványt. Michelangelo elvezette őket a kápolnához, a hátsó falba vájt üres fülke előtt vigyázva letették a terhet, lefejtették róla a takarókat, és Michelangelo utasítása szerint nagy tisztelettel helyreemelték. Pénzt nem fogadtak el a sok órai kemény munkáért. 
- Ezért majd az égben kapjuk a fizetést. - mondták. 
Nagyobb elismerést Michelangelo nem is kaphatott volna. Most belépett a kápolnába Jacopo Galli Balduccival. Elragadtatva ingatta a fejét. Letérdeltek, keresztet vetettek és elmormoltak egy imát.
- Ennyi az egész? Se mise, se papi áldás?- kérdezte Balducci.
- Áldott a kéz, amelyik faragta! - felelte Galli. 

Egyetlen Édesapám verse.



Kövesi Gyula: Piéta és himnusz

Előtte először a szánalom
érzetét érzem. Egy anyát látva,
aki a fia testét egykoron
istengyermekként méhében hordta,
fájdalmak árán szülte, felnevelte.
Mostan pedig öle holtra meredten
tartja. Kiszenvedett a gyermeke.
Tragédia tárul fel előttem,

Továbbnézem és borzongás fut át
rajtam: Michelangelo mást akar
elmondani. Nézd Mária arcát.
Nyugodt az az arc. Az, amit takar
oly tudás, mit cáfolni nem lehet:
azzal, hogy Jézus őbenne fogan,
teste az Ő testének része lett.
Ez a két test elválaszthatatlan!

A szobrász magasba emeli Őt!
A szobor himnusz az Anya előtt!
Igen a szobrász. Most itt látom őt.
Ott áll műve előtt. Letörli rőt
szakálláról a márványkő porát.
Nézi a szobrot, tetszik, amit lát.
Márián a kelme hullámzását…
Krisztus bőrt átbökő csontozatát…

        Tudja, hogy elkészítette a Csodát!