Amióta tudjuk, hogy nyitva van a Peru, nem is kérdés, hol isszuk meg a napi második kávénkat. Ma nincs hely a kirakatban, így hát bent ülünk le a fal mellé, ahol a vállam mellet egy kőből kirakott, éppen csak a jelenbe kibukkanó boltív jelzi, hogy a mi Perunk alatt is ott nyugszik az egy szinttel korábbi idő. Akár templom, akár kávézó, a múlt ott van a lábunk alatt, és a rómaiak féltve őrzik, megbecsülik. Micsoda hely ez a Róma, és micsoda hely ez a Peru! Új felfedezésünk még ízesebbé teszi a kávénkat!
Nem messze kedvenc kávézónktól van az Asztalosok utcája. A céh műhelyei sorakoztak és sorakoznak ma is itt, ahol Vacsit emlékezetes élmény érte, amikor ezelőtt itt járt. Amikor naponta többször is a Peruban kávézott, jövet-menet az utcában mindenfelé kirakott, romos bútorokat látott. Eleinte azt hitte, hogy lomtalanítás van éppen, és kidobásra várnak a kacatok. Pár nap múlva ébredt rá, hogy a törött lábú székeket, asztalokat, leszakadt fiókú szekrénykéket, megroppant ágyakat a műhelyekbe hozták, megreparálni. Róma nem csak az épületeiben, hanem a tárgyaiban is őrzi, óvja a múltat, az előző nemzedék keze nyomát.
Hogy milyen megbecsülés övezte az asztalosságot, látható az utcában álló templom homlokzatán is, ahol a bejárat feletti kőszoborba beillesztették a szakma egyik jelképét, egy fűrészt is.
A lábunk alatt, a fejünk felett mindenhol csak csodát érzünk, látunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése