2012. okótber 17. szerda

A reggeli első lépések egyre nehezebben mennek. Ám ez egyáltalán nem tart vissza bennünket attól, hogy nekiinduljunk, hiszen Róma egy újabb csodás nappal, megannyi élménnyel vár ránk, melyek most még csak rakódnak egymásra, mint a város különböző korszakának rétegei egyazon területen. A régészeti feltáró munka valószínűleg soha nem ér véget majd Rómában, hiszen a maradványok több méter mélyen vannak a mai talajszint alatt, ráadásul egymás felett, azaz egyes történelmi korok épületei egymásra épültek, és ennek mindenfelé látni tanújelét, amerre csak járunk. Eddigi utazásaim során soha nem éreztem még ennyire a tér és az idő olyan szoros összekapcsolódását, mint itt.
Az első kávét szokás szerint az ágyban kortyolgatjuk, miközben a mai napunkról beszélgetünk.

Nincsenek megjegyzések: