Vatikán Múzeum és Sixtusi-kápolna

Miden porcikákban megtisztulva indulunk a Vatikán múzeumai felé, melyek a római katolikus egyház pazar gyűjteményét mutatják be. A múzeumokat a 16. században alapították. Ma évente több, mint 4 millió látogatóval büszkélkedhetnek. Mi is beállunk a hosszú sorba, mert a Sixtusi-kápolnát mindenképpen látni akarjuk.  

A múzeumokat, és a több, mint 50 ezer műtárgyat megtekintve, melyek 1400 teremben kaptak helyet, az embernek páratlan élményben lehet része. Hogy a számos műtárgy között el lehessen igazodni, és a turisták meg tudják tekinteni a legjelentősebbeket, színes utakat hoztak létre: ibolyaszín, bézs, zöld, és sárga utak közül az első másfél, míg az utolsó öt órás, és mindegyik út a Sixtusi-kápolnába vezet.  

Végighaladunk a tömeggel a termeken, megcsodálva a szobrokat, festményeket, gobelineket és térképeket, ahol felfedezzük Korzikát is. Ahogy közeledünk a kápolnához, érezhetően nő az izgatottság bennünk és a többiekben is. Másfél óra után végre megérkezünk.

Belépünk a Sixtusi-kápolnába, ahol ránk borul Michelangelo mennyezetfreskója. Az emberek szorosan állnak egymás mellett, a kápolna oldalán padsor fut, ahol szerencsénkre hamarosan felszabadul két hely. Nem szabad fényképezni, csak egy jó fotó készül Vacsi öléből. Egymást átölelve töltünk el 40 percet, miközben szívjuk magunkba a varázslatot.  A világ egyik legismertebb alkotása ölel körbe minket, mely 540 m² területével legnagyobb egybefüggő freskója. Egyedülálló tablója az Ószövetség szereplőinek és eseményeinek. IV. Sixtus pápa, valószínűleg Lorenzo de Medici tanácsára, elsősorban firenzei festőket bízott meg elkészült kápolnája falának díszítésével. Így azután a quattrocento legjelentősebb művészeinek festményei ékítették a falakat: Pietro Perugino, Domenico Ghirlandaio, Sandro Botticelli, Luca Signorelli és a kevésbé ismert Cosimo Rosellini freskói, segítőik pedig Pinturicchio, Piero di Cosimo és Bartolomeo della Gatta voltak. A kápolna tehát Michelangelo megjelenése előtt már szinte kész volt, s valószínűleg senkinek nem jutott volna eszébe új freskók festése, ha nem támad egy hatalmas repedés a kápolna mennyezetén. Így azonban II. Gyula pápa elrendelte a kápolna szerkezetének megerősítését, és a mennyezet újrafestését.

S ha már újra kell festeni, miért ne legyenek ott is festmények? „Csinálj, amit akarsz!” – vetett véget a pápa Michelangelóval folytatott vitájának.
II. Gyula ugyanis eredetileg sokkal kevésbé grandiózus tervvel állt elő, mindössze a nagy területű és üres mennyezetet szerette volna ornamentális elemekkel tagolni, és az ablakok fölé az apostolok képmásait festetni. Az 1508 augusztusában elkezdett munka, kétszeri kényszerű szünet után 1512 októberére készült el. Ennyi idő kellett csupán ahhoz a remekműhöz, amelyhez milliók zarándokolnak el pontosan 500 éve, és amelynek hatása olyan megdöbbentő, hogy csak nehezen tudunk hazafelé indulni.

Az Orsoban vacsorázunk már, miközben kitör a vihar, és zuhogni kezd az eső. Mekkora szerencsénk volt ma! Az idővel is, de főképpen, hogy láthattuk, megélhettük mindezt a csodát!
Érezzük a lábunkban a mai napot, de a szívünk és a lelkünk szárnyal!